2010. március 30., kedd

Fehéren - feketén

Milyen könnyű egy eldöntendő kérdésre válaszolni!
Elfogadod Jézus Krisztust, mint személyes megváltódat?



Ma -sajnos - minden válaszadó nemet mondott. De óriási hálaadás, hogy mennyien hallhatták az evangéliumot és talán életükben először elgondolkodtak Isten dolgain.



A Gábor Áron Középiskolában ismét "szaporulat" volt. A beígért 110 fő helyett 170 lett. :) Mennyei Atyánk mindent megsokasít körülöttünk ezalatt a szolgálat alatt! Az Ő dicsőségére!!!



Az egyik tanárnő miután ámulatából felocsúdott, elmondta, hogy mennyire örült, hogy olyan egyszerűen a fiatalok elé volt tárva, hogy dönteni kell.

Nem tudom, hogy mennyire mehet át a sorok között, a pici beszámolókból, hogy mekkora dolog az, ami történik!? Az embereknek szembe kell nézniük önmagukkal, azzal a képpel, ahogyan Isten látja őket. Nem kellemes dolog!

Imádkozzatok ezekért az emberekért!!!
Helyettük is köszönjük!

1 megjegyzés:

  1. Kézdivásárhely: Ahhoz képest, hogy úgy volt, hogy nem jön senki, lett 170 fős közönségünk:) Még az első jelenet alatt is jöttek fiatalok..
    -Retro piros-tükrös fal a WC előtt
    - Geri által fizetett vendéglős ebéd (a felejthetetlen pityókás kenyér és gombáshús)
    - Cody pohárkoncertje
    - Rékáéknál 1. áhitat a héten -Alfa kutya+diós és almás tészta

    Csernáton: A baptista gyülekezeti elöljáró székely lovaskocsik között megállt egy tuningolt Audival a református templom előtt..:)
    -92 db szendvicset kaptunk vacsira
    - Dezső és a most wanted gumipók :)
    - Dezső elment a mosdóba és amikor visszafelé jött az egyik szókimondó néni a gyüliből ezt mondta: Hú, de megkönnyebbülve jött vissza ez a fiatalember...(Gábor röhög)
    (Zoli, Dezsô, Mariann)

    VálaszTörlés